Gyógynövények a családban- a legkisebbeknek is?

Aztán persze hamarosan kiderült, hogy jóval árnyaltabb a kép, hiszen igaz, hogy 3 éves korig belsőleg szinte semmilyen gyógynövény nem adható, de külsőleg igen: fürdő, borogatás, pakolás formájában. Magam is alig akartam hinni, de pont olyan hatásos!
A gyerekek bőre sokkal vékonyabb, puhább, mint a felnőtteké- sokkal könnyebben szívódnak fel rajta a különböző hatóanyagok. (mennyire át kell gondolni, mit kenünk rá!!!) Az ő kis testtömegükhöz képest sokkal nagyobb felületen érintkezik bőrük a külvilággal, mint nekünk- éppen ezért a fürdővizükhöz hozzákevert gyógytea pontosan olyan hatásos lehet, mint az, hogy mi, felnőttek megisszuk azt.
A fürdő úgy készül, hogy fél-egy evőkanálnyi növényből készítünk forrázatot (kéreg esetén főzetet, illóolaj tartalmú drogokat pedig áztatunk), majd leszűrve a fürdővízhez öntjük. Először mindíg csak keveset, a fürdő pedig ne tartson 2-3 percnél tovább. Később, ha a baba bőre nem érzékeny, max.5-10 percig tarthat a fürdő. A víz a szív magassága alatt legyen!

Kakukkfüves fürdő a megfázás tüneteinek enyhítésére
A kakukkfüvet (Thymus vulgaris), ezt a kedves illatos gyógynövényt azt hiszem, senkinek nem kell külön bemutatnom.
A köhögés elleni teák szinte kötelező alkotórésze, gyógyszertári szirupokban is gyakran találkozunk vele. Illóolajai révén oldja a légutak letapadt váladékát, fertőtlenít, sőt enyhe antibakteriális tulajdonsággal is rendelkezik.
A gyermek bőrén át felszívódva nemcsak a hurutos felsőlégutak tüneteit enyhíti, hanem általános erősítő hatású, betegségből lábadozó, gyenge, nyugtalan gyerekeknek is ajánlott. Babák fürdőjéhez 1 ek. kakukkfüvet kell 30 percre 2 dl langos vízbe áztatni.

Citromfüves vagy kamillás fürdő a kicsi megnyugtatására
A citromfű (melissa officinalis) és a kamilla (matricaria chamomila) is illóolajai révén képes a nyugtalan, sírós csecsemőt ellazítani, az ilyen fürdők után könnyebben alszik el. A kamilla gyakran okoz allergiát, ezért az erre hajlamosak inkább a citromfüvet válasszák!
Apróbojtorján, körömvirág, tölgyfakéreg
Különböző bőrkiütések, pelenkadermatitisz esetén tesznek jótékony szolgálatot ezek a gyógynövények szintén fürdővízbe keverve. A körömvirágot (Calendula officinalis) sokan a kertből is ismerik: bőrápoló, sebgyógyító hatása révén ez az elsődleges felhasználási területe.
Az apróbojtorján vagy közönséges párlófű (Agrimonia eupatoria) inkább az "énekesek gyógynövénye"-ként ismeretes: megnyugtatja a gyulladt nyálkahártyát, ahogyan külsőleg használva a bőrt is. A tölgyfa kérge (Quercus cortex) tartalmazza az itt felsoroltak közül a legtöbb cseranyagot, ennek lesz a legerősebb hatása, csak két-három napig, naponta 1-szer használható (nekünk többször nem is kellett, már a második nap után szinte teljesen elmúlt a korábban vérző, nedvező hólyagos pelenkakiütés)

Mivel a cseranyagok védőréteget hoznak létre a bőr felszinén, ezért az ilyen fürdő után csak óvatosan felitatjuk a vizet a gyermek bőréről, nem szabad dörzsölni!
Növényi hatóanyagok az anyatejen keresztül
Sokat hallani, olvasni arról, hogy mennyi féle hatóanyag képes átjutni az anyatejbe- vigyázni kell, mit eszik, mit szed és milyen teát iszik az édesanya. Kerülni kell az erős hatású szereket, legyen akár szintetikus, akár természetes! Viszont van ennek jó oldala is: átkerülnek vitaminok, ásványi anyagok, különböző illóolajak. Sőt, amit az anya mint "tejszaporítót" iszik, az sokszor a baba hasát is megnyugtatja, pl az édesköményből, köményből, ánizsból készült teák.
Gyógyteák belsőleg- mindent csak óvatosan!
Sokan kedvelik a kamilla teáját, de gyakran okoz allergiát, ezen kívül erősen szárítja a bőrt és a nyálkahártyákat egyaránt, ezért érdemes kerülni.
Fél éves kor után is csak nagyon gyenge teákat készítsünk: csipkebogyó, ánizs, édeskömény használható.
A tápláléknövények bevezetésével fokozatosan ismerkedhet a kicsi a fűszernövények ízével és hatásával: általános szabály, hogy csak úgy, mint a táplálkozásnál, itt is mindig csak lassan, egyesével vezessük be az új ízeket, hogy az esetleges allergia kialakulásakor tudjuk, hogy mi váltotta ki a reakciót.
3 éves korban kezdődik az óvoda: a gyakori megfázás, orrfújás és köhögés korszaka. A csipkebogyó mellett már adhatunk gyenge kakukkfű teát, ami erősíti immunrendszerét, enyhíti a megfázás tüneteit. A bodza és a hársfa virága melengető, izzasztó, lázcsillapító hatású, az apróbojtorján, lándzsás utifű védi, gyógyítja a gyulladt nyálkahártyákat.
6 éves kortól már bátrabban alkalmazhatjuk a gyógynövényeket ekkor már akár keverékekben is, de még mindíg a felnőtt adag feléből készítjük a teákat. A felnőttekhez hasonló ajánlások csak 12 éves kortól alkalmazhatók.
Akár külsőleg, akár belsőleg szeretnél gyógynövényeket alkalmazni gyermeked kezelésében, mindíg kérd ki gyermekorvosod tanácsát!
Felhasznált irodalom:
- Nyerjákné Sári Róza: Fitoterápia szakmai modul távoktatásos tananyag a Konnektív Felnőttképző Kft hallgatói számára
- Csupor Dezső, Szendrei Kálmán: Gyógynövénytár Medicina Kiadó Budapest 2012
Megjegyzések
Megjegyzés küldése